Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kiemelkedő érdeklődés mellett rendezték meg az Országos Gaming Expót a Széchenyi István Egyetemen

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri Széchenyi István Egyetem adott otthont az Országos Gaming Expo (OGEX) tizenkettedik, győri állomásának, ahol az általános iskolás diákoktól kezdve az egyetemistákig mindenkit színes program várt. A rendezvényre rengeteg érdeklődő látogatott el: edukációs előadások és kvízek mellett szimulátorokat, retró PC-játékokat, társasjátékokat és számítógépes játékok sokaságát próbálhattak ki a résztvevők.

 

A rendezvény tavalyi nagy sikerű országjárását követően az OGEX idén is meglátogat minden vármegyét, szeptembertől november végéig. A programnak Győrben a Széchenyi István Egyetem adott otthont október 12-én. Az expón különböző helyszíneken próbálhatták ki magukat az érdeklődők: a BARD platformján a gamerek felmérhették reflexeiket és szenzomotoros képességeiket, a retro-PC standjánál a fiatalabb korosztály is megismerhette a gaming „őskorának” kedvenceit, bepattanhattak autószimulátorokba, és nyereményekért is játszhattak a résztvevők.

A győri esemény országosan is kiugrónak számító érdeklődés mellett valósult meg: a Széchenyi-egyetem hallgatói mellett általános iskolás diákok százai is ellátogattak az expóra. A standok sokaságában minden korosztály megtalálta a leginkább hozzáillő programot – a társasjátékoktól a virtuális valóságon át a cosplayig rengeteg különféle helyszín várta a látogatókat. Találkozhattak Jack Sparrow kapitánnyal is: Slemmer Ádám cosplayer a világhírű kalóz bőrébe bújva azért érkezett a rendezvényre, hogy a rajongók közös fotókat készíthessenek vele.