Kezdőlap KÉK HÍREK

Kiraboltak egy idős embert Győrben, villámgyorsan meg lett az elkövető

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrségre kedden délelőtt érkezett bejelentés, miszerint egy idős embert Győrben, a Budai utcában egy ismeretlen elkövető kirabolt. Az egyenruhások azonnal a helyszínre érkeztek, meghallgatták az áldozatot, ezzel egy időben pedig a csoport többi tagja a környéket vizsgálta át. Mintegy 5 perc leforgása alatt a Vágóhíd utcában felismerték a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították. A 38 éves győri férfit a nyomozók erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.

Fotó: police.hu