Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Méghozzá turistáknak ajánlva. Dubrovnik városa és a helyi idegenforgalmi hivatal közös kisfilmje megismerteti a nézőket azokkal a viselkedési szabályokkal, amelyeket a látogatóknak be kell tartaniuk a város történelmi központjában.

A kampány célja a felvilágosítás

Ilyen filmet valljuk be, nem sok település készített. Nehogy szó érje a ház elejét, miközben néha valóban ránk fér a tükör tartása. Mert olykor a szabadságolás idején átesünk a "nekünk, mindent és mindenhol szabad, hiszen nyaralunk" állapotba.

A kisfilmben, az üzenetek közé tartozik a megfelelő öltözködés a történelmi városrészben, vagy éppen a kerékpározás és elektromos robogó használata, a cigarettacsikkek eldobálása és a kutyasétáltatás is.

Mato Franković, a város polgármestere a film dubrovniki bemutatóján úgy fogalmazott: "nem az a célunk, hogy megbüntessük a turistákat, hanem az, hogy egyszerű módon megismertessük velük, mi az elfogadható viselkedés az UNESCO által védett területen."

Terjed a kisfilm

Több helyen is bemutatták már, sőt folyamatosan vetítik, többek között a Croatia Airlines járatain és a Gruz kikötőjébe érkező tengerjáró hajókon, illletve majd a dubrovniki repülőtéren és a kikötőben. De tervek között szerepel az is, hogy  a városi, az önkormányzati vállalatok és intézmények valamennyi platformján látható lesz. Jelenleg egyeztetés alatt van az az elképzelés, hogy a szállodaipar is vetítse az illemkódex film verzióját.

(forrás: croatiaweek.com)