Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kismegyeri templom az ország legjobb épületei között

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az évtized legjelentősebb magyarországi épületeinek listáján a kismegyeri Isteni Irgalmasság temploma is ott van.

Az évtized 30 legjobb magyar épülete listát az Index.hu portál írta meg az újév második napján. Ebben a listában összegezték az elmúlt 10 évben legszebben felújított vagy újonnan épült épületeket. A 2011-ben felszentelt kismegyeri templomot Balázs Mihály és Somogyi-Soma Katalin tervezte. Az épület 16 méter magas, 345 négyzetméteres, 300 ember befogadására alkalmas, 180 ülőhely van benne. 2011-ben az Isteni Irgalmasság templomának szentelték fel.

Magyaroszág legjelentősebb épületeinek a 30-as listáján megyénkből a Szent Márton-bazilika is megjelent. A pannonhalmi épületetnek 2012-ben készült el a rekonstrukciója.