Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kistérségi Egészségnapot tart csütörtökön (okt.25.) Győri Többcélú Kistérségi Társulás a győri gyermektáborban. A rendezvény fő témaköre a fiatalok tudatos, egészséges, felelős életmód – és szemléletformálása. Délelőtt dr. Stummer János nőgyógyász tart előadást a csoportoknak, miközben Promo-Med Kft. részéről dr. Palla Roland a gyermekek vércukor és koleszterinszintjét ellenőrzi. A Vöröskereszt közreműködésével a gyermekek elsajátíthatják az elsősegélynyújtás legalapvetőbb elemeit és megtudhatják annak fontosságát. A nap további részében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának szakemberei tartanak előadást a fiatalkori bűnözésről, annak következményeiről. Az előadások mellett a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat sátrában a Mobilis Kft kísérleti bemutatói színesítik a programot, miközben a Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet részéről Lukácsné Saller Mária játékos konfliktuskezelési tréninget tart a fiataloknak.
NEKED AJÁNLJUK
Rendhagyó tematikus tárlatvezetéseket tartanak a Néprajzi Múzeumban szombattól július végéig
A Néprajzi Múzeum kiállításaihoz kapcsolódó rendhagyó tematikus tárlatvezetéseket tartanak a városligeti intézményben szombattól július végéig, melyek során a nagyközönség többek között a párválasztás és...