Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A férfi vízilabda Eurokupa második körében hat csoportban zajlottak a küzdelmek.

Mindegyikből az első két helyezett került a legjobb tizenhat közé. Az Ek-nyolcaddöntő mezőnye a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének négy vesztesével lesz teljes.

Utolsó mérkőzésén egy góllal kikapott a horvát Mladosttól a Budapesti Honvéd, de így is elsőként végzett a zágrábi csoportban.

A magyar csapat mögött a montenegrói Primorac Kotor lett a második.

Harmadik mérkőzését is megnyerte, ezzel csoportelső lett a Szolnoki Dózsa.

A magyar csapat, amely itthon játszott három ellenfelével az E csoportban, vasárnap a Crvena zvezdánál bizonyult jobbnak négy góllal. Mögötte másodikként éppen a szerb együttes lépett tovább.    
   

Győzelemmel fejezte be szereplését a BVSC-Zugló.

A bukaresti tornán szereplő zuglói csapat vasárnap tíz góllal verte a szerb Valist, ezzel másodszor nyert, de mivel két vereséggel kezdett, már korábban eldőlt, hogy nem juthat tovább az F csoportból, melyből az olasz Ortigia és a Steaua Bucuresti folytathatja szereplését. A BVSC-Zugló a harmadik helyen zárt.


Férfi Eurokupa, selejtező, 2. kör:

D csoport (Zágráb):
HAVK Mladost (horvát)-Budapesti Honvéd 12-11 (4-4, 4-2, 2-3, 2-2)
E csoport (Szolnok):
Szolnoki Dózsa-BVK Crvena zvezda (szerb) 10-6 (3-2, 2-1, 1-0, 4-3)
F csoport (Bukarest):
BVSC-Zugló – VK Valis (szerb) 18-8 (5-1, 4-1, 4-3, 5-3)

/Fotó: Szolnoki Dózsa Facebook-oldala/