Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Ködös napok jönnek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A héten többfelé kell akár hosszabb ideig is megmaradó ködre számítani, a borult, ködös tájakon szitálás is előfordulhat. Hétvégére lehűlés érkezik olykor erős széllel, így vasárnap délután már csak 6-11 fok várható. 

A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint Mindenszentek napján, pénteken naposabb, valamint rétegfelhős, ködös, párás területek egyaránt lehetnek. Néhány helyen gyenge eső, zápor, a tartósabban felhős, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A nyugatias irányú szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Hajnalban 5-12, délután 13-20 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton jobbára szakadozott frontális felhősáv érkezik észak felől és vonul át az ország fölött, ebből néhol zápor is előfordulhat. Egyre többfelé északnyugatira, északira fordul a szél, amely nagy területen megerősödik. A minimum-hőmérséklet 3-10 fok között alakul, a maximum 8-18 fok között valószínű, dél felé haladva a magasabb értékekkel.

Vasárnap változó felhőzetre van kilátás, elvétve zápor is előfordulhat. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható, míg délután 6-11 fok valószínű.