A mostani kommandósverseny eltér az eddig megszokottaktól – mondta el sajtótájékoztatóján dr. Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány. A csapatoknak ugyanis összetett és komplex feladatokat megoldaniuk. Emellett azt is szeretnék kideríteni, hogyan viselkednének éles helyzetekben. Ez a verseny a kommandósoknak szól, az érdeklődők pedig az eredményhirdetés napján, augusztus 25-én délután a belvárosban láthatnak látványos bemutatót.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Győrben is megemlékeztek a halottak napjáról
Ha nincs vég, nincs mihez mérni azt, amit teszünk. Erről Győr polgármestere beszélt a Nádorvárosi Köztemetőben tartott halottak napi megemlékezésen. Pintér Bence elmondta, aki...







