Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Komoly technikai segítséget kaphatnak az orvosok

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szemmozgást detektáló diagnosztikai eszközt, telerehabilitációs szoftvert, műtéti közvetítő platformot, 3D és VR technológiai megoldásokat mutattak be a győri Széchenyi István Egyetem szakemberei a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban. A „Digitális megoldások az egészségügyben” című tudományos ülésen a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia orvostechnológiai felhasználása is előtérbe került.

 

Dr. Villányi Balázs a Petz-kórház orvos-igazgatója, az egyetem Egészségügyi Innovációs Kompetenciaközpontjának vezetője a „Digitális megoldások az egészségügyben” című rendezvényen elmondta, a két intézmény több projekten dolgozik és már jelentős fejlesztési eredményekkel rendelkezik. A cél, hogy a modern technológiák alkalmazásával hozzájáruljanak az egyedi szükségleteken és igényeken nyugvó orvoslás hatékonyságához.

 

A program során az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának munkatársai és a projekteken dolgozó hallgatói prezentálták a fejlesztéseket. A szakmai tanácskozás második felében a VReduMED elnevezésű európai uniós Interreg-projektről tartottak kerekasztal-beszélgetést a szakemberek. Budai Tamás, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának technológiai vezetője kifejtette, a program célja, hogy javítsa az együttműködést az egészségügyi oktatás és az orvostechnikai beszállítók – különösen a kis- és középvállalkozások, startupok – között, a VR-technológiát kulcsfontosságú eszközként használva az ápolási munka vonzóbbá tételéhez és a jövőbeni magas színvonalú ápolási szolgáltatások biztosításához.