Kezdőlap KORONAVÍRUS

Kormányinfó: maradnak a korlátozások

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hatályban lévő szabályokon beváltak, így a legkisebb kockázat a második hullám megfékezésére az, ha ezek a szabályok nem változnak – erről döntött a Kormány. Gulyás Gergely miniszter úgy fogalmazott: a cél az, hogy a diákok a tanévet rendesen el tudják kezdeni, ehhez pedig nem elég az, hogy az első hullámot az egyik legsikeresebben kezelte hazánk, és nem lehet más a cél, minthogy a második hullámot is eredményesen védekezzük ki.

Továbbra sem lehet 500 főnél nagyobb létszámú zenés-táncos rendezvényeket tartani – hangzott el a Kormányinfón. 5,3 milliárd Ft-os támogatást nyújt a zenész társadalomnak. Ezt egyfajta garázskoncert program segítségével kaphatják meg a művészek illetve a stáb tagjai. A programot a Magyar Turisztikai Ügynökség bonyolítja le. Ebből a pénzből 800 millió Ft kifejezetten a cigányzenészek muzsikálására jut majd.

Ha az aktív fertőzések száma 1000-1500-ra emelkedne, akkor lehetne a koronavírus járvány második hullámáról, mondta Gulyás Gergely. Hozzátette: 10 napos időszakot nézve 500-600 aktív beteg van, ami stagnáló adat, amíg ez nem emelkedik jelentősen, addig nem lehet második hullámról beszélni. Gulyás Gergely elmondta: a járvány egyik tapasztalata, hogy nem lehet kijelenteni, hogy a világ másik részéről induló vírus elkerüli hazánkat. Ugyanakkor Magyarország szempontjából az európai helyzet a mérvadó, ahol egyelőre nincs drámai romlás.

-3 százalék a GDP-vel számol a kormány erre az évre a koronavírus járvány hatásai miatt. A nyári leállások elmaradtak a nagy gyárakban, ezért augusztusban visszakapaszkodhat a termelés, de ezt még befolyásolhatja az esetleges második hullám. A pénzügyminisztérium egyelőre nem tervezi felülvizsgálni a -3%-os becslést.

A kormány döntött arról, hogy a Hajógyári szigeten semmiféle beruházást nem támogat. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: nem akarnak semmiféle olyan beruházást indítani, amit a főváros nem támogat. A Kovács Katalin Kajak-Kenu Sportközpontnak is új helyszínt keresnek, ez akár a Velencei-tónál is lehet – tette hozzá a politikus.

A Nemzeti Konzultációt már 1.2 millió ember töltötte ki és küldte vissza – mondta Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő azt is elmondta: a véleményeket augusztus 15-ig várja a kormány.