Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

A Privátbankár jelenti- Koronavírus hatása a világgazdaságra

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kínai koronavírusról folyamatosan egyre több megbetegedésről számolnak be a hatóságok és napról napra emelkedik a halálesetek száma. A világ több pontján (18 országban) megjelent már a fertőzés. Többek között Amerikában, Ausztráliában és Európa több országában is. A múlt héten nemzetközi vészhelyzetet hirdetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Úgy tűnik, hogy a kínai koronavírus befékezte a kínai gazdaságot. 34 kínai tartományból, 21-ben már 3. hete tartanak munkaszünetet. Az emberek nem járnak be dolgozni, próbálják otthonról végezni a munkájukat. Mindez nagyon érzékenyen érinti a kínai gazdaságot, hiszen ezekben a tartományokban képződött tavaly a kínai GDP 80 százaléka és az export 90 százaléka. A kínai központi bank 180 milliárd dollárnak megfelelő összeget, (azaz 53.000 milliárd forintot!) különített el az erősen meggyengült gazdaság helyreállítására. Valamint a kínai pénzügyminisztérium 8,7 milliárd dollárnak (2600 milliárd forint) megfelelő összeget szán a fertőzés megfékezésére.

A világgazdaságnak gyakorlatilag nincs olyan szektora, amit ne érintene negatívan a kínai koronavírus. Legfőképpen a turizmust, a légitársaságokat, az olajtársaságokat és a kiskereskedelmet érinti ez a fertőzés. A folyamatosan érkező aggasztó hírek kapcsán jelentős esést szenvedtek el a világ tőzsdéi. Sajnos a közeljövőben nem is látok megoldást a kialakult helyzet kezelésére és megoldására.

Sej Attila
Ügyvezető

Arrabona Privátbankár Kft.