A tulajdonos este hat óra körül vette észre a bűncselekményt, majd értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező nyomozók és egyenruhások széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként alig három óra alatt elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt. A fiatalkorú elismerte a bűncselekmény elkövetését. Gyanusítotti kihallgatása során elmondta, hogy pénzre volt szüksége, ezért tört be a házba. A számítógépet egy hátizsákba rakta, majd busszal Kisbérre utazott, ahol egy műszaki áruház kisboltjában eladta a laptopot 10.000 forintért, a hátizsákot pedig ugyanott egy kukába dobta. A lány visszautazott Komáromba és mire a rendőrök megtalálták, elköltötte a pénzt. A nyomozók a kisbéri üzletben megtalálták az eltulajdonított számítógépet, melyet sértetlenül visszaadtak tulajdonosának.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A jövőről tanultak a győri gyerekegyetemisták
Idén 73 általános iskolás diák hétre egyetemistává válhatott, a jövőről tanuló „gyerekegyetemisták”, ellátogathattak többek közt a robotikai, a rádiófrekvenciás, a távközlési és a kvantumlaboratóriumba,...






