Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Látni és látszani kampány – a megye útjain is

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet a „Látni és látszani” kampányukra.

A rendőrség tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban a megyénkben is több baleset oka vezethető vissza a rossz időjárási és a látási viszonyokra, valamint az elkövetkező időszakban az őszi- és téli időjárás változásai, a korai sötétedés és a köd, a csúszós utak, mind  kiemelt baleseti kockázatot jelentenek.

2019-en is elindult az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságának közlekedésbiztonsági kampánya, amelyhez, mint minden évben, idén is csatlakozott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság is.

Ősszel a közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, a látási- és az útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy a sofőrök gondoskodjanak gépjárműjük felkészítéséről. Emellett lényeges az is, hogy a közlekedés résztvevői kellő figyelmet fordítsanak saját látásukra. Ennek érdekében az ORFK-Országos Baleset megelőzési Bizottság 2019. október 22-e és december 15-e közötti időszakra – immár hetedik alkalommal – hirdette meg a „Látni és látszani 2019” közlekedésbiztonsági kampányt.

A program során arra ösztönözzük a gépjárművezőteket, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel, és vizsgáltassák át az autójuk világító- és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsát, valamint ellenőriztessék a látásukat. Mindezt térítésmentesen megtehetik a kampányhoz csatlakozott szervizekben és optikákban, valamint idén már akár egy tankolás időtartama alatt az OMV egyes benzinkútjain is.

Az akcióra való felhívás fokozottan épít a társadalmi felelősségvállalásra, hiszen a közlekedésbiztonság társadalmi ügy is. A baleset-megelőzés csak akkor lehet eredményes, ha fontosságát, kockázati tényezőit a közlekedés minden résztvevője felismeri és tesz is érte.

A kampány egyik helyszínén tavaly Híradónk is forgatott.