Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Látványos lépéssel haladt előre a Mosoni-Duna fejlesztése

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Kötiviép’B valamint a Mészáros és Mészáros munkájával megszűnnek a folyó jelentős vízszintsüllyedései.

Befejeződött a szegmenstáblák szállítása a Mosoni-Dunánál épülő torkolati műtárgyhoz – adta hírül az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közösségi oldala. A projakt a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Kötiviép’B Kft. alkotta konzorcium kivitelezésében zajlik. A mérnöki feladatokat a Főber Zrt. látja el, a zsaluzati eszközöket a Magyar Doka Kft. biztosítja. Az idén augusztusban 60 százalékos szintű beruházást az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alkotta konzorcium koordinálja.

A munkálatok fő célja a Mosoni-Duna torkolati szakaszán a vízszint rehabilitációja, vagyis a kis- és közepes vízszintek süllyedésének megszüntetése.

A problémát a Dunán az 1950-60-as évektől kezdődően kialakult jelentős medersüllyedés okozta.

A beruházás meghatározó elemeként egy torkolati műtárgy épül, ehhez kapcsolódóan szállították ki a szegmenstábla elemeket gyártóüzemből a munkaterületre. A különleges túlméretes szállítmányokat rendőri felvezetéssel, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a szállító cég kíséretével mozgatták. Az elemeket a HORA Kft. mosonmagyaróvári gyártócsarnokából  az 1-es főúton, az M1-es autópályán, a 813-as úton kellett szállítani, érintve Mosonmagyaróvár és Győr belterületét is.
Az ökológiai átjárhatóságot is biztosítják

Ahogy azt korábban is jeleztük az épülő műtárgy összetett szerepet tölt be. Ennek megfelelően

  • árvízkapuként szolgáló vízszintszabályozó műből,
  • hajózsilipből,
  • valamint halátjáróból áll (ez biztosítja a Mosoni-Duna ökológiai átjárhatóságát).

Emellett egy üzemi hidat is átadnak a területén, illetve egy kétszintes kezelőépületet építenek fel. A műtárgyhoz árvízvédelmi töltések is csatlakoznak majd, illetve csónakátemelő rámpák és sólyák fogják biztosítani a vízi turisták szabad mozgását.

A műtárgy Győr szempontjából is nagy jelentőséggel bír, mivel a vízszint stabilizálódásával Győr régi vízi élete újjáéledhet. 

Továbbá fontos részlet, hogy a beruházás része a Mosoni-Duna torkolatának áthelyezése. A kiépülő új meder részben a Farkasúsztatói ágon, részben pedig a Torda szigeten, a torkolati műtárgyon keresztül vezeti majd a Mosoni-Duna vizét a Dunába, a jelenlegi torkolattól mintegy másfél kilométerrel feljebb. A jelenlegi meder a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő felett áttöltésre kerül.

A beruházás helyszínei a Duna és a Mosoni-Duna torkolatában fekvő Torda sziget és a közeli ártéri területek, melyek a Győrtől északkeletre fekvő Vének közelében találhatóak.

Forrás: magyarepitok.hu