Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Lépni kellett, két és fél éve betöltetlen a háziorvosi körzet 

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mióta nyugdíjba ment a háziorvos, helyettesítési szerződéssel oldják meg az ikrényi háziorvosi ellátást. Két éve tartósan betöltetlen körzet. Most döntöttek, Abda és Börcs nem ellenzi a jelenlegi háziorvosi körzethatár módosítást, annak Ikrény településsel való esetleges bővítését, ha a jelenlegi háziorvosi körzetet a módosítás nem érinti hátrányosan.

Abda, Börcs és Ikrény közös testületi ülést tartott – ezen döntöttek a háziorvosi körzethatár módosításának lehetőségéről. Ikrény önálló körzetet alkot jelenleg, ahol Dr. Bikfalvi István háziorvos nyugdíjba vonulása óta, 2022. július 1-jétől betöltetlen a háziorvosi körzet, 2023. január 1-jétől pedig tartósan betöltetlen. A feladatot helyettesítési szerződéssel oldják meg Dr. Pásztor János háziorvossal, aki Abda és Börcs körzetének is háziorvosa. Az előterjesztés szerint emiatt szükséges a tartósan betöltetlen ikrényi háziorvosi körzet betöltéséről gondoskodni, véleményt formálni ezt illetően a jövőbeli elképzelésekről, hogy a képviselő-testületek véleménye, akarata megfogalmazódjon a praxiskezelő (az Országos Kórházi Főigazgatóság) irányába is.
Végül egyhangúlag elfogadták a határozati javaslatot, miszerint 
Abda és Börcs képviselő-testülete nem ellenzi a jelenlegi háziorvosi körzethatár módosítást, annak Ikrény településsel való esetleges bővítését, amennyiben a jelenlegi háziorvosi körzetet a módosítás nem érinti hátrányosan.