Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Leváltották Nagy Gergely Lászlót, Szombati-Serfőző Eszter a Győr Projektnél az új igazgató

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri közgyűlés Fidesz-KDNP többsége hétfőn felmentette a városi ingatlanok üzemeltetéséért felelős cég igazgatóját, Nagy Gergely Lászlót. Ehhez rendkívüli közgyűlést kellett összehívni, mert a nyáron megválasztott ellenzéki polgármester vétót emelve próbálta a helyén tartani az igazgatót. Az ülésen meghallgatták a leváltott, valamint a szintén a Fidesz-KDNP által kiszemelt új igazgatót is.

Nagy Gergely László búcsúbeszédének a legvége volt a legérdekesebb, (költői) kérdésként fogalmazta meg, hogy beszéljen-e a menesztésének valós okáról, a döntés mögött állókról, majd egészen konkrétan célozott arra, hogy a kultúra farvizén pénzek érkezhetnek majd Győrbe. Eszterházy Pétert idézve válaszolt aztán magának: egy bizonyos szint fölött nem süllyed egy bizonyos szint alá. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Fekete Dávid nem sokkal később azt válaszolta neki, hogy összeesküvés-elméletet ne gyártson, ha nem muszáj.

Szombati-Serfőző Eszter a sok teendő mellett a hatékonyságot szeretné növelni, mérné a teljesítményeket, az energetikai hatékonyságot szintúgy növelné. Azt is szeretné, ha nemcsak a klubok kiváltsága lenne, hogy a városi sportlétesítményeket használják, hanem „kinyitnánk a győriek előtt a sportolás lehetőségét, az olimpiai sportparkot például”. Megszüntetné a kockás papírt is, helyette bevezetné az online helyfoglalást. Átláthatóságot ígért Serfőző a gazdálkodást tekintve is.

A személyeskedésektől sem mentes vita végén bejött a papírforma, Szombati-Serfőző Eszter a Győr Projekt új igazgatója.