Kezdőlap KÉK HÍREK

Lezárt akta

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Rendőrkapitányság befejezte két öttevényi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg a rendőrök 2022. március 4-én egy 47 éves sofőrt Abdán, aki egy utasával együtt ült az autóban.  Az egyenruhások átvizsgálták a gépjárművet, majd két fő ruházatát is. A gépjármű utasának zsebében, egy pénztárcában egy tasakok találtak, benne kábítószergyanús kristályos anyaggal. Az autó átvizsgálásakor a bal első ajtó, belső mélyedésében egy fecskendő volt, benne kábítószergyanús, kristályos szerkezetű anyaggal, amiről a sofőr elismerte, hogy az az övé – írja a police.hu.

A rendőrök a 47 éves sofőrt és 36 éves barátját elfogták, a helyi rendőrkapitányságra előállították és velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindkettőjüknél pozitív értéket mutatott.

A Győri Rendőrkapitányság a gépkocsi vezetője ellen kábítószer birtoklásának vétsége, míg utasa ellen kábítószer birtoklásának bűntette miatt büntetőeljárást indított. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozásba bevont szakértő megállapította, hogy a sofőr a cselekmény időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt vezette az autót. Ezt követően a nyomozók a sofőrt járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győri Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.