Kezdőlap KÉK HÍREK

Lopás miatt keresik őket

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozást indított lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személyek 2016. október 28-án 15 óra 40 perc és 16 óra közötti időben, egy győri bevásárlóközpontban eltulajdonítottak egy padon felejtett pénztárcát, benne a sértett személyes irataival, bankkártyájával és készpénzével együtt.

 

A feltételezett elkövetőkről kamerafelvétel áll a hatóság rendelkezésére.

 

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható nőt és férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

 

(Forrás: police.hu)