Két góllal győzött az FTC a Gyirmót ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A címvédő Ferencváros az esélyeknek megfelelően két góllal legyőzte a Groupama Arénában a sereghajtó Gyirmót együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 17. fordulójában.
OTP Bank Liga, 17. forduló
Ferencváros- Gyirmót FC 2-0 (0-0)
———————————–
Groupama Aréna, 5613 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Présinger (öngól, 50.), Djuricin (65.)
sárga lap: Cukic (47.), illetve Présinger (86.)

FTC:
—-
Dibusz –  Lovrencsics, Pintér, Cukic, Leandro – Gera, Hajnal (Gyömbér 74.) – Rju, Trinks (Nagy D. 43.), Djuricin – Böde (Csernik 84.)

 

Gyirmót:
——–
Rusák – Jancsó, Lengyel, Présinger – Achim, Vass, Kiss, Bori – Sallói (Szegi 79.), Filkor (Madarász 71.) – Csiki (Simon A. 75.)

Thomas Doll, az FTC vezetőedzője hétközi, két mérkőzésre szóló eltiltása miatt csak a lelátóról nézhette, hogy csapata ugyan mezőnyfölényben játszott az első játékrészben, ám kevés helyzetet tudott kialakítani, gólt pedig nem szerzett.

A fordulás után röviddel aztán egy öngóllal jutott előnyhöz a címvédő, majd a játékrész közepén Djuricin tette magabiztossá az előnyt, melynek megtartása már nem okozott gondot a zöld-fehéreknek.

(Forrás: MTI)