Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Lopott traktorok Mosonmagyaróváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győr- Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kocsis Tünde elmondta: a nagy értékű gépeket Burgenlandban lopták el ismeretlen tettesek. A mosonújfalui tulajdonos már azonosította a traktorokat, amelyek egyelőre  üzemképtelenek, mert az indításhoz szükséges elektronikát kiszerelték belőlük az elkövetők. A rendőrség vizsgálja, hogy milyen körülmények között kerültek a traktorok a mosonmagyaróvári raktárba.  

Az ORFK honlapja múlt héten tette közzé, hogy kilenc lopott John Deere traktort találtak a fővárosban és Lajosmizsén a Készenléti Rendőrség nyomozói, valamennyit Nyugat-Európából lopták.     A közlés szerint négy, összesen 70 millió forintot érő gépet egy lezárt budapesti csarnokban, öt traktort pedig Lajosmizsén, három helyszínen találtak meg. Utóbbiak értéke mintegy 140 millió forint.     A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a munkagépeket ismeretlen tettesek Nyugat-Európából tulajdonították el, azok egy részének egyedi azonosítóit (alváz-, és motorszámát) professzionális módon megváltoztatták. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás – közölte az ORFK.     Pénteki számában írt arról a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei napilap, hogy határ menti „traktormaffiától” tartanak a magyar-osztrák határ közelében élő és dolgozó burgenlandi gazdálkodók. Tavaly nyár óta ugyanis tizenöt nagy értékű gépet loptak el tőlük ismeretlenek.     A cikk szerint az összesen egymillió eurót érő John Deere-traktorokat a zöldhatáron feltűnés nélkül át lehetett hozni Magyarországra. Ennek valószínűségét mutatja, hogy a lopások a határ közeli falvakban történtek. A burgenlandi rendőrség felhívta a tulajdonosok figyelmét egyebek mellett arra is, hogy több traktortípusnak azonos az indítókulcsa, ami megkönnyíti az elvitelüket. 

(MTI)