„Fel fogjuk gyújtani a boszorkányt, ha fel kell.” Ezt Tóth Szilárd a Győri Lovas Színház igazgatója mondta, a társulat ugyanis Mosonmagyaróvárra is elviszi a Szent László királyról szóló látványos showműsorát. Az előadást most először láthatja a közönség a Szigetköz ízei, Vármegye borai fesztiválon, amelyet szeptember 13. és 15. között rendeznek meg a várban és környékén. A szervezők nem csak enni- és innivalót ígérnek a látogatóknak, hanem számtalan programot is, amelynek középpontjában a lovas hagyományőrzés áll.
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az ISS még marad: nem engedik nyugdíjba, amíg nincs utód
Úgy tűnik, a International Space Station (ISS) nem vonul vissza olyan hamar, mint korábban tervezték. Az amerikai törvényhozók ugyanis egy nagyon egyszerű és logikus okból...






