Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Lőverseny a rendőröknél

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember 10-én rendezte meg a Rendőrség Országos Szolgálati Pisztoly Lőversenyét Ravazdon, a Magyalosi Lőtéren. Három egyéni és egy csapatpályán mutatták meg tudásukat a versenyzők és a csapatok.

A verseny célja a hivatásos állomány biztonságos és szakszerű fegyverkezelésének felmérése volt a megjelölt kategóriákban, valamint ezáltal a bajnoki címek és helyezések eldöntése. A megmérettetésen emellett lehetőség volt a lövészsport kedvelőinek baráti találkozására, egyben szakmai tapasztalatok cseréjére.

A versenyzők díjait dr. Horváth Ádám István rendőr ezredes a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója és dr. Varga Péter r. dandártábornok a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át. Az eredmények megtekinthetők itt.