Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ma temetik Matusz Károlyt

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Matusz Károly munkáját az év vidéki fotóriportere címmel, francia szakmai nívódíjjal, 2005-ben képzőművészeti kategóriás, regionális Príma-díjjal ismerték el. Győr városától 2004-ben sajtódíjat, 2012-ben Pro Urbe-díjat kapott.

Matusz Károly 1969-től már a Magyar Távirati Irodát tudósítva adott hírt a megyei eseményekről. Rövid bútorgyári kitérő után került a helyére, 1974-ben állást kapott a megyei napilap fotórovatánál.     1977-ben elvégezte a MÚOSZ újságíró iskolájának fotóriporteri szakát. A Kisalföldnél 1980-ig dolgozott. 1986-ban lett főállású tudósító a Magyar Távirati Irodánál, amelynek munkatársaként 2005. szeptember végéig dolgozott.     Az archívum százhetvenezer felvételt őriz tőle. Képei számos magyarországi és nemzetközi kiállításon szerepeltek. Tevékenységének értékes fejezetei a Győri Balett első tíz évének, az Audi győri honfoglalásának és a Rába-gyár sikereinek megörökítése, a határnyitás, a vasfüggöny lebontásának dokumentálása.     

(MTI)