A kétnapos versenyen az első nap 27, a másodikon 25 km várt a versenyzőkre. Az indulók között ott volt a Graboplast Győr több versenyzője is, így az idén két-két Európa- és világbajnoki címet szerző Csay Renáta is. A világklasszist egykori klubtársa, a ma már szerb színekben kajakozó Bedőcs Krisztina a második nap végén pár másodperccel megelőzte, így a győriek kedvence ezúttal második lett. A futamban ugyancsak induló Pető Réka ötödikként ért célba, akárcsak a párosoknál az eddig elsősorban a rövid távokon jeleskedő Gacsal Ákos (társa Holpert Ervin volt). A kajak párosoknál a tavalyi világbajnok Boros Adrián – Solti László a teljes mezőny legjobbja is volt, míg a legnagyobb különbséggel, 9 perc előnyel Kövér Márton nyert C I-ben, a világbajnok mögött páros társa, a győri születésű Dóczé Ádám ért célba másodikként.
Az ifi kajakosoknál a dél-afrikai Jean van der Westhuyzen nyert, a győri Erdőssy Csaba a harmadik, Mayer Keán pedig a negyedik helyen ért célba. A győri kajakos legenda, ma már a mosonmagyaróvári klub edzőjeként dolgozó Salga István hatodik lett K I-ben – itt a dél-afrikai Andrew Birkett nyert – míg a női ifi K I-ben Korsós Zsófia diadalmaskodott.
Fotó: canoe.sk