Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Magyar Péter kampányzáróján megtelt a Dunakapu tér

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hasonló látvány Győrben nyárnyitó koncerten szokta fogadni a helyieket: csurig megtelt a Dunakapu tér szerda este. Az emberek Magyar Péter országos körútjának zárórendezvényére érkeztek. Ekkora tömeget politikai rendezvényen legutóbb 1989. március 15-én láthattunk: akkor Pozsgay Imre beszélt, de nem itt, hanem a Széchenyi téren.

Magyar Péter Győrt megelőzően 190 helyszínen tartott hasonló rendezvényt, győri beszédébe az elmúlt hetekben szerzett tapasztalatait, a településeken látottakat is beépítette. Erős mondatait elsősorban Orbán Viktornak címezte, de ahogy mindenhol, úgy Győrben is megtalálta a helyi politikai elitet is és a hozzá kapcsolódó gazdasági kört. Rendszerváltást ígért és sürgetett, úgy fogalmazott az indulása óta nem hosszú időről, hogy „rövidtávfutásban jók vagyunk, ezt már látjuk, ezután maratoni távon is bizonyítanunk kell.” Szerinte meg tudták és meg tudják mutatni az erejüket a közelgő választásokon, „s ha a Holdról még nem is, de a Karmelitából már biztosan látszunk”.  

Egészségügy, szociálpolitika, oktatás, gazdaság, EU – minden témát felhozott Magyar Péter a csaknem egyórás szónoklatában, amelynek végén a tömeget a szombati rendezvényére hívta – ez lesz a kétszázadik.