Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A We Will Rock You a Queen egyik legnagyobb slágerévé vált, amit Brian May kifejezetten azért írt, hogy a közönség énekelhesse a koncerteken, Roger Taylor azonban eleinte nem hitt a dal sikerében, így a gitárosnak előbb őt kellett meggyőznie.
 

 
"Akkoriban már viszonylag sikeres zenekarnak számítottunk és kialakult egy stabil rajongói bázisunk, akik mindenáron énekelni akarták a dalainkat a koncerteken, ami nagyon zavart minket! Úgy voltunk vele, hogy rengeteget dolgoztunk azokon a számokon, úgyhogy legyenek csak szépen csendben és hallgassák őket, de persze nem lehetett velük bírni. Volt egy koncertünk, amin konkrétan végigénekeltek minden egyes dalt, ami abban az időben egyáltalán nem volt megszokott. Döbbenten néztünk egymásra, miután lejöttünk a színpadról, majd azt mondtam Freddie-nek, hogy mi lenne, ha ahelyett, hogy tiltakoznánk ez ellen, inkább elfogadnánk, sőt, megpróbálnánk valami jót kihozni belőle? Elvégre mit is csinálhatnak a szűk helyen összezsúfolódott rajongók? Doboghatnak a lábukkal, tapsolhatnak és skandálhatnak. De mégis mit kellene skandálniuk? Ahogy elkezdtem ezen gondolkozni, rögtön beugrott, hogy 'we will, we will rock you', de én magam is kételkedtem benne, hogy lehetne ebből egy rendes nótát írni. Aztán ahogy haladtak előre a dolgok és meghallottam hozzá Freddie énekét, éreztem, hogy ez mégiscsak jó lesz, és beindítja majd a közönséget. Pontosan ezért találtam ki. Az volt a célom, hogy elsöprő reakciót váltsunk ki vele élőben, és szerencsére ez össze is jött.
 

 Ez azonban nem ment olyan simán, mert Roger-nek komoly ellenérzései voltak vele kapcsolatban. Azt mondta, kizárt, hogy ezt egyetlen rádió is lejátszaná és nem is hangzik igazi rockdalnak. Többnyire ő nyerte a hasonló vitáinkat, de ekkor nem tágítottam. Ragaszkodtam hozzá, hogy ez a szám kerüljön a News Of The World album elejére, és Roger végül beadta a derekát. A We Will Rock You és a We Are The Champions hatalmas siker lett és ettől kezdve teljesen megváltoztak a koncertjeink, mert a korábbiakkal ellentétben egyenesen biztattuk a rajongókat, hogy kapcsolódjanak be a dalokba. Manapság persze ez már egyértelműnek tűnik, hiszen minden koncerten tapsol és énekel a közönség, de akkoriban egyáltalán nem ilyen volt a rock 'n' roll, úgyhogy ez éles váltást jelentett számunkra."