Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Májustól használhatók az új vármegye bérletek

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását.

Több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között. A mobileszközökre letölthető MÁVappban április utolsó hetétől indul el az új, kedvező árú bérletkonstrukció értékesítése.

A vármegye- és országbérlet bemutatására létrehozott külön honlap tizenkilenc vármegye térképén ábrázolja az elérhető helyközi távolsági buszokat és a vasúthálózatot. Ugyancsak térképen kereshetők ki az értékesítőhelyek, amelyek között külön jegypénztárakra és automatákra is lehet keresni.

A portál egyik hangsúlyos eleme, hogy a gyakran igénybe vett útvonal jelenlegi bérletárait összehasonlítja az új vármegyebérlet 9450 forintos árával, így szemléltetve, hogy az új típusú bérlettel mennyit takaríthatnak meg az utasok havonta. Emellett a rendszeresen hosszabb távú, több vármegyét érintő utazásokat tervezők arra is választ kaphatnak, hogy a 18 900 forintba kerülő országbérlet mennyi spórolást jelenthet a korábbi díjtermékekkel szemben.