Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Másfél hét múlva szavaz az ország

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az idei választásokon 68 ezer jelölt indulhat, a jelöltek többsége függetlenként. Október 3-án közel 3.200 településén választanak majd képviselőket, polgármestereket – Budapesten főpolgármestert -, valamint a megyei közgyűlés tagjait. A mostani választás az első, mikor az új jogszabály miatt a kampánycsend egy nappal lerövidül, így az a választás napján, vasárnap hajnali 0 órakor lép életbe.

 

Kevesebb mint két hetük maradt igazolást kérni azoknak, akik nem a lakóhelyükön kívánnak szavazni az októberi önkormányzati választáson. Csak azok kérhetnek igazolást, akik a lakóhelyükön kívül bejelentett tartózkodási hellyel is rendelkeznek, és ők is csak abban az esetben szavazhatnak a tartózkodási helyen, ha azt 2010. június 16-át megelőzően jelentették be, és az a szavazás napjáig nem szűnik meg.

 

Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján október 1-jén 16 óráig lehet kérni a település jegyzőjétől. Ha a választópolgár meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell.