Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A helyi médiának fontos szerepe van egy település életében, hangzott el szinte valamennyi előadótól a „Településmarketing és a helyi média” című konferencián Győrben. A rendezvény előadója volt többek között Prof. Dr. Józsa László dékán, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, aki a településmarketing alapvető ismérveit taglalta, majd a helyi média tartalmi kötelességeiről beszélt. A kamara és a vállalkozások kulcsfontosságú partnere a jövőben is a helyi média! – hangsúlyozta Kőváriné Vida Ildikó PR vezető, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kamarai tanácsosa. Domanyik Eszter, a győri önkormányzat Kommunikáció, Marketing és Turizmus osztályának vezetője pedig elmondta az elmúlt négy év munkája eredményeként városunk jelentősen előre lépett a legnépszerűbb hazai városok ranglistáján, és Győr márkaépítésében továbbra is számítanak a helyi média együttműködésére.
NEKED AJÁNLJUK
Magyar Péter Győrben: „Fiatalok, gyertek, váltsunk rendszert!”
A tízezres tömeg megtöltötte a Dunakapu teret a Tisza Párt kampányrendezvényén. Magyar Péter arról is beszélt, hogy hiteltelen a kormány háborúról és békéről szóló...






