A Mosoni-Dunáig is elérhet a vörösiszap, a legfőbb veszélyhelyzetet most ez okozza; az iszappal szennyezett Torna patak vizét a környező víztározókból hígítják – mondta Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn este, Kolontáron tartott sajtótájékoztatóján. Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a további veszélyhelyzet kialakulását szakértők bevonásával megakadályozzák.
Az iszapömlés miatt korábban lezárt valamennyi útszakasz járható már Veszprém megyében. Kolontár és Devecser határában ellenőrző-áteresztő pontokat működtet a rendőrség, ezeken egyelőre csak a helyi lakosokat engedik át.
A kiömlő lúgos iszap elsősorban a bőrön okozott égési sérüléseket, de többeknek a szemük is sérült, súlyos szemgyulladást kaptak. A sérültek közül hármat a Győri kórházba szállítottak.
A Petz Aladár Megyei Oktatókórház égésplasztikai osztályának vezetőjétől megtudtuk: 3 sérült érkezett Győrbe. A legsúlyosabb állapotban az a 71 éves férfi van, akinek testfelületének mintegy 80 százalékát égésnyomok borítják.
A győri kórházba került egy 61 éves asszony is. Az ő testének 35 százaléka égett meg. Az enyhébb sérült egy középkorú férfi, neki a végtagjai sérültek.
(mti)






