Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megalakult a Győr megyei közgyűlés

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Azért fogok dolgozni, hogy Győr-Moson-Sopron továbbra is az ország legsikeresebb megyéje maradjon – fogalmazott rövid bemutatkozó beszédében Németh Zoltán, aki a leadott 21 voksból a Fidesz-KDNP frakció létszámával megegyező számú, 14-et kapott meg. 
    A választás előtt a jelölt – megemlítve, hogy dolgozott az iparban és az államigazgatásban, 12 éven keresztül volt tagja a győri közgyűlésnek, egy cikluson át alpolgármesterként – a legfontosabb feladatok közé a gazdaság bővülésének támogatását, a foglalkoztatás ösztönzését, a közlekedési hálózat és a Szigetköz fejlesztését sorolta.
    A testület alelnökévé választották a korábban három ciklust a testületben töltő Ivanics Ferencet és az eddig a mosonmagyaróvári képviselő-testületben helyet foglaló Pető Péter.
    Mindketten a Fidesz-KDNP listáján jutottak be a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlésbe, és alelnöki tisztségüket 14-14 vokssal nyerték el.
    Az október 12-i önkormányzati választás eredményeként a 21 tagú megyei képviselő-testületbe 14-en jutottak be a Fidesz-KDNP színeiben, a Jobbik listájáról négyen, az MSZP-éről ketten, a Demokratikus Koalícióéról pedig egy tag.

(MTI)