A megállapodással egy újabb lépést tettünk annak érdekében, hogy közös felelősségvállalással erősítsük a város közbiztonsági helyzetét. Ebben a kérdésben, ahogy ezt ilyen irányú korábbi intézkedéseink már bizonyították, kiemelten fontosnak tartom az önkormányzati szerepvállalást – mondta el Schmidt Csaba. A polgármester emlékeztetett arra, hogy a város több pontján térfigyelő kamerarendszer segíti a lakosság nyugalmának megőrzését, a közvagyon megóvását, ennek bővítését is tovább folytatja az önkormányzat. Felsőgallán a közelmúlttól önálló rendőrőrs szolgálja a helyi közbiztonság javítását, 2010-tól megszűnt a negyvenfős rendőrségi állományhiány, ennek köszönhetően ismét vannak gyalogos járőrök a városban – hangsúlyozta Schmidt Csaba, aki kijelentette: a város és a rendőrség az elkövetkező időszakban is tovább bővítheti intézményi együttműködését.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Tízszer százezer forint 50 hallgatónak
A Széchenyi István Egyetem 50 nappali képzésen tanuló elsőévese nyerte el az intézmény Gólya ösztöndíját, amely tíz hónapon át százezer, vagyis összesen egymillió forintos...






