Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hatalmas felzúdulást váltott ki az a Thaiföldön készült felvétel, melyen az volt látható, ahogy egy kabrió Bentley hátsó ülésén egy oroszlánkölyök utazott. A videót több millióan látták, az eset pedig a hatóságok látókörébe került, és a reakciójuk sem maradt el. Kiderült ugyanis, hogy egy helyi nő illegálisan birtokolta az állatot.

A nyomozás szerint a felvétel egy thaiföldi üdülővárosban, Pattayában készült. A gyanúsított, Sawangjit Kosoogner a kihallgatásán elmondta, hogy csaknem 2,5 millió forintnak megfelelő thai bahtért vásárolta az oroszlánt egy másik nőtől, ám hivatalos átadási okmányt nem írtak, így illegálisnak minősült az állat tartása.
 

A Központi Nyomozó Iroda a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy az elkövető ellen a környezetvédelmi és természeti erőforrásokra vonatkozó törvények megsértése miatt emeltek vádat, mivel „védett vadon élő állatot tartott engedély nélkül” 

A törvénykezés szerint egymillió forintnak megfelelő büntetést is kaphat tettéért, valamint egy év börtönre ítélhetik. Az a férfi sem járt jobban, akinek házában az oroszlánkölyköt tartották, a Srí Lanka-i illetőségű személyt ugyanis visszatoloncolták hazájába – közölték a hatóságok.