Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megfogadhatnak szülészeket Győrben a kismamák

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Dr. Nagy Sándor hozzátette: ez iránt jelenleg erős igény mutatkozik a kismamák részéről. A terhesgondozás során kialakult személyes bizalmi viszonyt szeretnék fenntartani a szülőszobában is. A győri szülészeti osztály ez elé nem állít akadályokat.

 

Az eddigi tapasztalatok szerint azokban a kórházakban, ahol nem lehet megfogadni orvosokat, az igények alapján kinyílnak a kiskapuk. Előbb csak a hozzátartozók szülését vállalják egyes orvosok, később már a közelebbi barátokét, ismerősökét is.

 

 

A soproni döntés mögött az is meghúzódik, hogy idősek az orvosok. Az utánpótlás más kórházakban sem teljesen megoldott, pedig a köztudatban az él, hogy az orvosok körében a legnépszerűbb szakmáról van szó. Az is megtörténik, hogy az orvossal szerződött terhes nő éppen akkor szül, amikor a nőgyógyásznak a napi ügyeletét követő kötelező pihenőidejét kellene töltenie. Ez pedig komoly jogi aggályokat vethet fel.

 

Nem reprezentatív módon, a portál több győri kismamát is megkérdezett. Kettő kivételével mindegyiküknek volt fogadott orvosa. Aki nem állapodott meg senkivel, azt mondta: az első gyereket is kiválasztott orvos nélkül szülte Győrben, és nagyon rendesek voltak hozzá azok, akikhez éppen került. Ennek reményében második gyermekét is az segíti a világra, aki éppen dolgozik vagy ügyel az ő szülése pillanatában.

 

 

(Győrplusz.hu)