Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Meghalt Dobray György filmrendező

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dobray György nemcsak rendezett, de produceri, operatőri és forgatókönyvírói munkái is elismertek voltak.

A Balázs Béla díjas rendező operatőrként végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Első filmjei rendezőként dokumentumfilmek voltak, majd külsősként számos irodalmi és dokumentumfilmet rendezett a Magyar Televízióban. Első játékfilmje 1979-ben készült, Az áldozat címmel. Az 1985-ben forgatott, ikonikussá vált Szerelem első vérig című film egy trilógia első része volt. Dokumentumfilmeket forgatott egyebek között a prostitúcióról, K1 és K2 címmel, melyekből könyvet is írt. A Kövek című dokumentumfilm a holokauszt áldozatainak, míg 2023-as filmje, a Habiszti – Csak azért is! a roma holokauszt áldozatainak állít emléket.

Munkásságát 2010-ben Balázs Béla díjjal ismerték el. Dobray György augusztus 28-án, hosszan tartó betegség után hunyt el. 82 évet élt.

(Nyitókép: Magyar Média Mecenatúra)