Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Több vonalon változik a vasúti menetrend a miskolci fővonalat pedig felújítják

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hosszabb menetidőre kell számítani hétfőtől a miskolci fővonalon.

A MÁV-Start közleménye szerint a nyári menetrend végéhez, a tanévkezdéshez igazodva lép életbe hétfőn a vasúti menetrend több vonalat érintő, harmadik módosítása, amely az utazói észrevételek és a szakmai tapasztalatok figyelembe vételével készült.

Kiemelik, hogy Debrecen elővárosában az utazási igények jobb kiszolgálása érdekében változik a menetrend. Szeptember végétől bővül Szeged és a főváros közötti kapcsolat, ugyanis az utolsó Szegedre tartó járat minden nap 22 órakor fog indulni a fővárosból.

A közlemény szerint a jelenlegi, december 14-ig érvényes vasúti menetrend módosítása során – a járási egyeztetéseken túl – az utasok véleményét és javaslatait is figyelembe vették több vonal esetében, hogy a vonatok még inkább az igényeikhez igazított gyakorisággal és időben közlekedhessenek, így váljon vonzóbbá és versenyképesebbé a közösségi közlekedés az egyéni közlekedéssel szemben.

A MÁV-Start a menetrend érvényességén belül az utasok számára kedvezőbb, rugalmasabb utazás biztosítása érdekében a szokásoknak megfelelően évi három alkalommal – idén áprilisban, júniusban és most szeptemberben – alkalmaz évközi menetrend-módosítást.

Pályafelújítás miatt jelentősen változik a vasúti menetrend hétfőtől a miskolci fővonalon. Hosszabb menetidőre kell számítani, néhány éjszakai vonat helyett pedig pótlóbusz jár majd. Füzesabony és Miskolc között a személyvonatok helyett az InterCity-járatok állnak meg, valamint az Agria és a Mátra InterRégiók is a szokásostól eltérő időben közlekednek, várhatóan december 9-ig. Az első ütemben Miskolc és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között dolgoznak.