Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

Gyõrújfalu, 2013. június 3. Munkások dolgoznak a várható árhullám miatt a Mosoni-Duna gátjának megerõsítésén és magasításán Gyõrújfalu határában 2013. május 3-án. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóságának szakemberei a 2002-es árvízhez hasonló helyzet kialakulásával számolnak a napokban a Duna mentén. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ár levonulása hosszabb ideig tarthat, mint azt a veszélyhelyzetet korábban elrendelő kabinet várta, az intézkedés pedig az árvíz elhárításához, illetve az utómunkálatokhoz kapcsolódó munkálatok zavartalansága miatt szükséges. A parlament szavazásai során dönthet az új földtörvényről, és a ugyancsak ma szavazhatnak arról a indítványról, amely jelentősen átalakítaná a korábbi kampányfinanszírozás rendszerét.

(MTI)