Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Mégis lesz Győrkőc Fesztivál!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hírt Győr polgármestere jelentette be közösségi oldalán. 

Dr. Dézsi Csaba András azt írta: a hozzá beérkező visszajelzések alapján a győriek ragaszkodtak ehhez a népszerű fesztiválhoz, ezért az önkormányzat megteremtette a megrendezéshez szükséges anyagi feltételeket. Hozzátette: ötvenmillió forintot csoportosítottak át erre a célra az idei költségvetésben, további 12,5 millió forint pedig szponzoroktól érkezik. A városvezető kiemelte: megtartják a Szent László Napokat és lesz Barokk Esküvő is, ezek elmaradás szóba sem került – fogalmazott Dr. Dézsi Csaba András.