Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Megkezdődött az érettségi

Érettségi bizonyítvány - http://mefi.be/
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Reggel 8 órakor hivatalosan is megkezdődött az érettségi szezon. Mosonmagyaróváron, a Kossuth Lajos Gimnáziumban összesen 216-an vizsgáznak. Az irodalom feladatok megoldására összesen 4 óra állt rendelkezésükre. Az érettségi első fele, a szövegértés volt, ami a vártnál több fejtörést okozhatott a diákoknak. Kérdésünkre, Szentkuti Károlyné, a gimnázium tanára elmondta: „Maga a szöveg nem okozott volna nehézséget, de sok bonyolult, összetett feladat kapcsolódott hozzá, ami alaposan próbára tette a gyerekek logikáját.”

A második feladat a szövegalkotás volt. Érvelés, műelemzés és két mű összehasonlítása közül választhattak a diákok. A legtöbben általában a műelemzést választják, mert ott adottak a szempontok. 

Nem sokat pihenhetnek a tanulók, hiszen holnap a matematika érettségi következik.