Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Megszépült a Majoroki Óvoda

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pénzintézet Törődés Napja programsorozatát több mint tíz esztendeje, évente két alkalommal rendezik meg. Az akciók rendszerint a gyermek- és ifjúsági, valamint oktatási és egészségügyi intézmények támogatását, a helyi lakosok életkörülményeinek és környezetének javítását célozzák. A bank munkatársai által végzett kétkezi munkán túl a pénzintézet anyagilag is hozzájárul a munkálatokhoz. A Majoroki Napköziotthonos Óvoda rendbetételében a mosonmagyaróvári fiók munkatársai segítettek. „Idén ősszel a mosonmagyaróvári fiók is csatlakozott a Budapest Bank önkéntes kezdeményezéséhez. Kollégáinkkal a Majoroki Napköziotthonos Óvodában tevékenykedtünk. A kevés támogatásban részesülő intézményben állagmegóvó munkálatokat végeztünk: festettünk és felújítottuk a homokozót” – mondta Bertalan-Hingyi Mariann, a mosonmagyaróvári fiók vezetője. A pénzintézet további kezdeményezéseivel is aktívan támogatja a civil társadalom fejlődését.