Kezdőlap KÉK HÍREK

Megszúrta testvérét

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt az oroszlányi férfit, aki egy vita hevében megszúrta a testvérét.

A gyanú szerint egy oroszlányi lakásban két testvér között vita alakult ki 2020. május 9-én este. A 26 éves férfi dulakodás közben egy késsel mellkas tájékon megszúrta a testvérét, aki a helyszínen életét vesztette. Az esetet a Rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 9-én 21 óra 15 perckor az egyik szomszéd jelentette be. A rendőrök a megadott címen megállapították, hogy a bejelentés valós, és a helyszínen elfogták a tettest. A férfit az Oroszlányi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. R. Dominikot a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

Forrás: police.hu