Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Megtartották a Civil Napot

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Civil napot átadták a szervezeteknek és mecénásoknak járó díjakat is. A „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díjat negyedszer adta át az Önkormányzat, melyet ez évben Cser Katalin, a „Reménység”Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány elnöke, a „Baráti Kör a művészetért” Alapítvány kuratóriumi tagja kapta a fogyatékkal élők sorsának jobbítása érdekében több évtizeden át végzett lelkiismeretes, odaadó munkájáért. Az Önkormányzat Képviselő-testülete a város életében hosszú évek óta kifejtett önzetlen, karitatív tevékenységéért a Nők a Városért Egyesület részére „Mosonmagyaróvárért Emlékérmet” adományozott. Az elismerést Venesz Jánosné elnök vette át. 2014-ben a mosonmagyaróvári civil szervezetek jelölése alapján az év mecénása a Greiner Bio-One Hungary kft. lett. A díjat Balogh László ügyvezető-igazgató vette át. Mecénás különdíjat kapott a Veritas Dunakiliti Csatlakozástechnikai kft. – a díjat Jáger Tibor ügyvezető vette át – és Liszkai Ákosné virágkereskedő. 2014-ben „Az év civil szervezete” díjat a Nők a Városért Egyesület kapta, melyet Venesz Jánosné elnök vett át. A 25 éves Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület negyedszázados tevékenységét Nagy Sándor elnök méltatta, s elismerő oklevelet vett át dr. Árvay István alpolgármestertől. A díjátadó ünnepség után színes programokkal készültek a szervezők.