Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Megtartották a színjátszótalálkozót

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A színjátszó találkozó versenyprogramja szombaton délelőtt kezdődött. A város nevében dr. Iváncsics János alpolgármester köszöntötte a találkozó résztvevőit. A több mint két évtized alatt a színjátszó esemény a kárpát-medencei magyar anyanyelvű amatőr színészek találkozójává nőtte ki magát. Ebben az évben Magyarországon kívül Szlovákiából és Szerbiából jelentkeztek csoportok. A három napos rendezvény alatt 21 produkciót mutattak be. Külön köszöntötte a zsűrit alkotó Kiss Lászlót, a Magyar Versmondó Egyesület elnökét, Pápai Lászlót, a Magyar Szín-Játékos Szövetség minősító zsűritagját és Gergye Rezsőt, a vasvári Nagy Gáspár Művelődési Központ igazgatóját, akik évek óta szakmai tanácsaikkal segítik a színjátszó csoportokat, s döntenek az idén átadandó 11 díjról.

Ezt követően az amatőr színészeké lett a főszerep. Egymás után mutatkoztak be a gyermek-, diák- és felnőtt csoportok, akik a legkülönbözőbb műfajú színjátékokat állították színpadra. A bemutatókon a csoportok egymás produkcióját megtekintve hatalmas tapssal adtak hangot elégedettségüknek.

–       A fődíjat, a fesztivál legjobb előadása díját a nyárasdi (Szlovákia) Tekergők színjátszó csoport kapta a Bolond falu című dramatikus játék bemutatásáért. Rendezők: Nagy Irén és Magyar Gaál Lívia

–       rendezői díjat kaptak: Jarábik Gabriella, a dunaszerdahelyi (Szlovákia) Fókusz gyermekszínpad Mese, mese, meskete című szerkesztett játék rendezéséért, Seres István, a deszki Deszka Színház Spiró György: Prah című végjáték rendezéséért és Takács Tímea, az alistáli (Szlovákia) Csip-csirip Gyermekszínpad Nemzetközi Zenész Találkozó című szerkesztett játék rendezéséért.

–       szerkesztői díjat kapott a dunaszerdahelyi (Szlovákia) Fókusz diákszínpad Madách-Karinthy: Az emberke tragédiája című szerkesztett játék szerkesztéséért.

–        komédiás díjat Károlyházi Kabaré Társulat a Szimuláns című kabaré bemutatásáért.

–       a közösségi játék díját kapták a Kunszigeti Gézengúzok Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? című színpadi játék előadásáért és a budapesti Ölelés Színjátszó Csoport Csoportterápia című szürreális életjáték bemutatásáért.

–       a díszlet-látvány díját kapta a győri MASZEK – Modern Amatőr Színjátszók Egyetemi Köre kapta Lázár Ervin: Mikkamakkaaa!!! című színművének bemutatásáért.

–       A dramaturgiai munkáért díjat a deszki Deszka Színház vehette át Spiró György: Prah című végjáték bemutatásáért.

–       A szép színpadi látvány díját a dunaszerdahelyi (Szlovákia) Fókusz gyermekszínpad kapta Mese, mese, meskete című szerkesztett játék bemutatásáért.

A minősítő zsűritagok (Kiss László és Pápai László) döntöttek a Magyar Szín-Játékos Szövetség által adományozott országos minősítésekről.

  • Arany minősítést kapott a győri MASZEK – Modern Amatőr Színjátszók Egyetemi Köre és a deszki Deszka Színház előadása.
  • Ezüst minősítést kapott a veszprémi Alig Színpad és a magyarkanizsai (Szerbia) Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja produkciója.
  • Bronz minősítést kapott a győri SzínVilág Színjátszó Együttes, a pécsi OFF-Színkör, a budapesti Ölelés Színjátszó Csoport és a dunaszerdahelyi (Szlovákia) Novus Ortus Diákszínpad előadása.
  • Minősített előadás lett a győri Arrabona Diákszínpad és Kapuvári Zenés Táncszínház előadása.