Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Helyzetkomikum vagy ellesett esetlenség. Avagy mindkettő egy képen. A világ legviccesebb állatfotóit felvonultató pályázat idei győztes képei garantáltan mosolyt csalnak az arcokra. Bár az abszolút győztes talán még kissé félelmetes is. De információk szerint a kép főszereplője a bucskázás után tovaszaladt.

Voltak magyar résztvevők korábban is

A pályázat történetében  már voltak magyar díjazottak is, 2017-ben Kércz Tibor lett az abszolút győztes, 2020-ban Kránitz Roland lett a közönségszavazás győztese. Most Ambrus Tímea kuvikos fotójával volt versenyben a közönségszavazáson, de sajnos nem került a végső győztes fotók sorába. 

Az abszolút győztes

Az idei verseny érdekessége, hogy az abszolút győztes képet és a közönségszavazás győztes fotóját is az amerikai Jennifer Hadley készítette. A közönségdíjas képét a Falkland-szigeteken készítette két szamárpingvinről.


A legvicesebb szárazföldi lény kategóriában pedig a fáról lehuppanó tigriskölyök lett. 

„A három hónapos oroszlánkölyök egy testvérével volt fenn egy fán, ahol valószínűleg életében először lehetett, a lemászás pedig nem úgy sikerült, ahogy eltervezte. Nem fogta elég szorosan a fa törzsét, így lepottyant. A földre viszont már szerencsésen érkezett, nem lett semmi baja, felpattant és már szaladt is tovább a többi kölyökkel.”

A fiatal fotósokat is külön díjazták. Főfotónkon az idei győztes, Arshdeep Singh képe, aki egy csőből kikukucskáló és kacsintó kuvikot kapott lencsevégre.