Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Először választották meg az év lepkéjét, amely idén a fecskefarkú pillangó lett. A kezdeményezéssel a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) lepkevédelmi szakosztálya.

A fecskefarkú pillangó közönségszavazás alapján nyerte el a címet.

A Magyarországon élő négy pillangófaj közül az egyik legelterjedtebb a fecskefarkú pillangó. A világon máshol is sokfelé megtalálható ez a faj, például Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, valamint Észak-Afrika egy kis részén. Jellegzetes mintázata jól ismert, kevésbé tudott azonban, hogy a szárnyán látható pirosas folt és a két faroknyúlvány, amelyekről a nevét is kapta, a lepke fejét és csápjait hivatottak utánozni. Az egyébként védtelen állat ilyen módon igyekszik elterelni az őt fogyasztó madarak figyelmét létfontosságú szerveiről, így adott esetben képes lehet egy madártámadást is túlélni.

A fecskefarkú pillangók erős illatú, élénk színű, nektárdús növényekre szállnak, ilyen a nebáncsvirág, a petúnia, a rézvirág, a levendula vagy a hibiszkusz. Hernyó állapotában pedig előszeretettel fogyasztja a kapor, a sárgarépa és petrezselyem leveleit.