Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Megveheti az Avalon-csoport a tatai Cifra malmot

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tata önkormányzata lemondott elővásárlási jogáról, így az Avalon-csoport megveheti az Öreg-tó partján található úgynevezett Cifra malmot 159 millió forintért – döntött nagy többséggel szerda este a város-képviselő-testülete.

Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester az ülésen azt mondta, a költségvetésben nincs fedezet az ingatlan megvásárlására, a műemlék malomépület felújítására további egymilliárd forint kellene, és – ha nem kap gazdaságos funkciót – a működtetése is évi százmillióba kerülne.
A képviselők elé került előterjesztés mellékleteként kiosztották az adásvételi szerződést, amely szerint a Worldinvest Zrt. vásárolná meg az ingatlant jelenlegi tulajdonosától, az ingatlant évek óta árusító, győri székhelyű Mozaik Komplexum Kft.-től. A vevő ahhoz az Avalon-csoporthoz tartozó társaság, amely egy másik projektben egy ötcsillagos, 120 szobás szállodát építene az az Öreg-tó partjára, 24 milliárd forintért.
Tóth Róbert, a Worldinvest Zrt. vezérigazgatója újságíróknak korábban elmondta, hogy a malmot a műemlékvédelmi szabályok betartásával teljes körűen felújítanák és a vendéglátással összefüggő felhasználásban gondolkodnak. „A beruházás környezetét is szeretnénk fejleszteni, és üzenni is szeretnénk vele, hogy egész Tata és az Öreg-tó környékének a fejlesztési filozófiáját nagyon komolyan gondoljuk” – emelte ki a vezérigazgató.
A Cifra malom egy korábbi malom felhasználásával épült a 18. század közepén, folyamatosan használták, majd 1950-ben a Terményforgalmi Vállalat tulajdonába került, 1953-ban modernizálták. Az őrlést 1968-ban szüntették meg, berendezését 1973-ban leszerelték. 1982 és 1985 között elkezdődött felújítása, de félbemaradt. Nevét a hagyomány szerint az emeleti, stukkódíszes teremről kapta, amely az 1980-as évek közepén megsemmisült.

Forrás: Tata Önkormányzat