Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjánál is keresik a megoldást a komáromi Nokia gyárnál feleslegessé váló munkaerő elhelyezésére. A Nokia szerdán jelentette be hogy Komáromból, valamint mexikói és finnországi
üzemeiből ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg idén év végéig. Arról, hogy térségben hogyan tudnak segíteni a nehéz helyzetbe került dolgozókon, Rimányiné Somogyi Szilvia, a Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója beszélt rádiónknak:
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Konkoly Tamás
A szomorú hírt a győri útkezelő szervezet osztotta meg, ezt közöljük: „Ötvenedik életévében, kollégánk, barátunk, Konkoly Tamás, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének mérnöke...







