Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A januárban bevezetett kamionos előzési tilalom kedvező hatásai egyértelműen kimutathatók a baleseti adatokban. Az idei év első nyolc hónapjában 93 – 2010 azonos időszakához képest 25,6 százalékkal kevesebb – olyan személysérüléses baleset történt, amelyben tehergépkocsi is érintett volt. Ebből 49 esetben a tehergépjármű okozta a balesetet, ami az előző évi adatokhoz képest csaknem 17 százalékos csökkenést jelent. Bár megyénkben a kamionosok többsége tisztában van a rendelettel, sokan próbálják megkerülni azt, mondta el rádiónknak a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság Autópálya Alosztályának helyettes vezetője, Takács Richárd:
NEKED AJÁNLJUK
Alvó sértett mellett kutatta át a szobát
Alvó sértett mellett tört be egy férfi, kutatott a fiókjában, míg társa kint figyelt ,de a tulajdonos felébredt. Egy másik besurranásért is felelniük kell...






