Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Mérnökképzés Tatabányán

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A városvezető meghívását elfogadva látogatott Tatabányára Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár. Érkezésének apropója az volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának, az Önkormányzatnak, valamint az EDUTUS főiskola együttműködésének köszönhetően meg tudják találni a módját annak, hogy Tatabányán is elérhetőek legyenek az államilag támogatott mérnök és mérnökinformatikus képzések.

Schmidt Csaba polgármester elmondta: „Megállapodtunk, hogy célként tűzzük ki, hogy államilag finanszírozott mérnök képzés induljon 2017-ben városunkban. A képzést a város és megye vállalataival összefogva, duális rendszerben, azaz gyakorlatorientált keretek között tervezzük. A gépészmérnöki és informatikus képzés beindítása érdekében az államtitkárság több alternatívát is megvizsgál, melyekhez a korábbi években az EDUTUS főiskolán, a megye felsőoktatási intézményén kiépült műszaki infrastruktúrát, tudást is használni fogjuk.”

A főiskola vezetőivel folytatott megbeszélést követően Palkovics László és Schmidt Csaba meglátogatta a főiskola laborjait és az ott felépített passzívházat is, valamint a Nyugat-Magyarországi Egyetem dékánjával is megbeszélést folytattak a bölcsődei pedagógusok felsőoktatási képzésének elindításáról.