Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Mi tegyek a levelekkel? Mutatjuk!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatása alapján a lakossági eredetű fásszárú zöldhulladékok – a jogosultság igazolását követően – a közszolgáltató által működtetett hulladékudvarokban továbbra is környezetbarát módon és ingyenesen elhelyezhetők.

A családi házak udvarán és előkertjében összegyűjtött falevél folyamatosan elhelyezhető a cég által biztosított és hetente üríttethető barna fedeles bio kukában.

Azoknál a családi házaknál, ahol ez a kapacitás kevésnek bizonyul, illetve a társasházak udvarán összegyűjtött falevél elszállíttatására a GYHG folyamatosan forgalmazza a céglogóval ellátott hatvan literes barna zsákokat bruttó 225 forintos áron.

A zsákokat a GYHG Győr Nagysándor József út 31. /ETO PARK/ és Bartók Béla út 29. címen lévő ügyfélszolgálati irodájában vásárolhatóak meg. A zsákok ellenértékét utólag, a szemétdíjjal együtt számlázzák.

Családi házak esetében a járatnapon ürítésre kitett bio hulladékgyűjtő edény mellé kell tenni ezeket zsákokat.

Társasházaknál a közös képviselő előzetes bejelentését (email: logisztika@gyhg.hu, telefon: 06/1/776-7777) követően Győrben pénteken történik az elszállítás. Amennyiben nem a díjfizető (társasház esetén a közös képviselő) veszi át a zsákokat, úgy írásos meghatalmazásra van szükség a zsákok átvételéhez.